Argán őssejtek a szépség szolgálatában
A kozmetika ipar őssejtekkel kapcsolatos kutatásait talán a legnagyobb érdeklődés övezi napjainkban. Egyrészt a területben rejlő rendkívüli lehetőségek, másrészt a hónapról hónapra változó kutatási eredmények miatt. A kozmetikában használatos növényi őssejtek tényleg egyedülálló lehetőségeket rejtenek ismerkedjünk meg velük hogyan…
Mindennek az alapja az emberi őssejt
Talán nem meglepő, hogy az őssejtekkel kapcsolatos kutatások gyökerét amerikai tudósoknál kell keresnünk. Ernest Armstrong McCulloch és James E. Till voltak azok a kutatók, akik ezt az érdekes területet feltérképezték és azonosították azokat az emberi őssejteket, melyek egy egész embrió, vagy ember (Totipotens őssejtek), szervek (Pluripotens őssejtek), szövetek (Multipotens őssejtek), vagy egy adott sejt megalkotására (Unipotens őssejtek) képesek. Ők voltak azok is, akik ezen sejtek működését, funkcióit, valamint a szervezeten belüli helyüket azonosították. Kutatásaikat, kísérleteiket a 21. sz.-i tudományos vizsgálatok napjainkban már szinte lexikális tudássá bővítették. A hatóanyag kutató cégek pedig valós forradalmat indítottak el használatukkal.
Őssejtek működése
Ha definiálni akarjuk az őssejtek fogalmát, akkor talán legpontosabban a „mitotikus sejtosztódással képesek a szervezet speciális funkcióit ellátó testi sejtjeivé differenciálódni” megfogalmazás illik rájuk a legjobban. Ami azt jelenti, hogy sejtmag szinten képesek önmaguk és új sejtek képzésére. Előbbire a folyamatosan megfrissülő őssejt állomány miatt van szükség, utóbbira a szervek, szövetek és az azokat alkotó egyéb sejtek miatt. Ezt végiggondolva egyértelmű hát, hogy ha az őssejtekre valamilyen formában hatni tudunk, akkor egy olyan összetett szervünk, mint a bőr megújítását is hatékonyan célba vehetjük. Az emberi őssejtekre hatni azonban nem egyszerű feladat.
Különböző őssejtek, eltérő hatásfok
Az emberi őssejteket extra reprodukcióra, valamint új sejtek képzésére bírni nem könnyű. Működésük genetikailag programozva van és szinte semmilyen kozmetikai behatásra nem reagálnak. Viszont a genetikai öregedés, valamint a sejtoxidációs folyamatok miatt működésük lassul, és „elfelejtenek” reprodukálódni, valamint lassabban képesek az új sejtek képzésére. Ez az a pont, ahol a kozmetika és az általa használatos növényi stimuláns őssejtek működésbe léphetnek. Egyrészt a kozmetikában használatos őssejt hatóanyagok „vitalizálni” tudják a bőr őssejtjeinek közvetlen környezetét (ezt általában minden őssejt tudja a hámban). Valamint csökkentik az oxidatív sejtkárosodást és a szabadgyökök képződését. Másrészt bizonyos növényi őssejtek „stimulánsként” közvetlenül képesek hatni a bőr őssejtjeire, mellyel azok reprodukciós képességét fokozzál. Azonban a felszívódási mélységgel és a pontos hatási hellyel van egy kis probléma.
Őssejtek helye a bőrben
Azt már a korai stádiumban bizonyították, hogy a hám és irha is tartalmaz multipotens bőr őssejteket. Míg előbbiek közvetlenül a hámréteg, tehát a bőr legfelsőbb rétegének a megújítására képes, addig utóbbiak, közvetlenül a genetikai öregedés színterén az irhában hatnak. Ha a hámra és az irhára is hatni tudunk az a legoptimálisabb, azonban csak a hám őssejtjeit stimulálni nem elegendő az anti-aging szempontjából. A különböző növényi őssejt hatóanyagok pedig eltérő mélységekben képesek hatni.
Növényi összetevők az anti-aging szolgálatában és a megelőzésben
A korai növényi őssejt hatóanyagok, mint a PhytoCellTech Malus Domestica (alma őssejt), vagy a NatureCells Hidragenesys (szőlő őssejt) kizárólag a hámra, a bőr legfelsőbb rétegére hatva, azon sejtjeinek osztódását stimulálva végezték feladatukat. Az irha papíllában (szőrtüszőben) található őssejtjeinek stimulálása eddig szűz terület volt a bőrápolás szempontjából. Egészen az argán őssejtek megjelenéséig, melyekkel az irhában található fibroblasztokra - melyek a kollagén és elasztikus rostok képzéséért felelnek - közvetlenül tudunk hatni. A stimuláló, vitalizáló folyamat így a bőröregedés egyik legfontosabb területén megy végbe, amellyel sejtjeink élettartamát, regenerációs kapacitását tudjuk növelni.
A kérdés ma már nem az, hogy az egyre fejlettebb hatóanyag koncentrátumok képesek-e hatást gyakorolni a bőrre, hanem az, hogy hol a végső határ? Az argán őssejtek egyértelműen befolyásolják bőrünk önmegújító képességét és vitalizálják sejtjeit. Az öregedési folyamatok késleltetésében ez pedig mérföldkő.
Dani Richard