Megújult NABA Lac Gel tanfolyamok
Az idén újult erővel és tökéletesített szakmai programmal várjuk a tartós lakkozás fortélyait elsajátítani vágyókat.
A Kéz és lábápolók számára azért lehet hasznos a képzés, mert a Lac Gel viszonylag új keletű technika, ami eddig nem képezte az okj tananyag részét.
Azonban nem csak a műkörmösöket várjuk, hiszen a többi szépségipari szakmában is van létjogosultsága a kéz avagy „lábszépítésnek”. Ne feledjük, hogy az új oktatási rend szerint a fodrászok és a kozmetikusok is megtanulják az alapokat. Tapasztalt oktatóink segítségével minden szépségiparban dolgozó szakembernek lehetősége nyílik kis befektetéssel új szolgáltatással bővíteni palettáját, ami a vendégkör bővüléséhez is vezet, illetve élvezheti a „több lábon állás” biztonságérzetét is.
A tavalyi évben számos elégedett tanulóval büszkélkedhettünk, mivel magunkat is folyamatosan ellenőrizzük, minden tanfolyam végén névtelen értékelést kérünk, melyek alapján az elégedettségi fok 100%-os volt. A tanfolyamokon részt vettek, több mint fele visszajön a következő, emelt szintű Lac Gel tanfolyamra. Különös figyelmet fordítunk oktatóink megválasztására, nem csupán szakmai tudásukat, hanem az információ átadási képességeiket is teszteljük.
Az alapszintű képzésen elméletben és gyakorlatban is megtanítjuk a tartós lakkozás és oldás helyes menetét, a „Level 2” Lac Gel tanfolyamon pedig trendi díszítő technikákat ismertetünk. A korábbi tapasztalatokat hasznosítva és a divat változásait követve dinamikusan frissítjük a tananyagot. Az oktatás idejére biztosítjuk a kiváló minőségű NABA alapanyagokat, eszközöket és hogy teljes legyen a kényelem még a tanulók ellátásáról is gondoskodunk, a tanfolyam sikeres elvégzéséről oklevelet állítunk ki.
A képzés végeztével pedig opcionális vásárlási lehetőséget is biztosítunk (a tanfolyam díj felel levásárolható), slágertermékeink a kedvezményes Lac Gel alapkészlet és a 6 db-os Lac Gel színkollekciók.
Idén Téged is várunk, a képzések időpontjáról a http://alveola.hu/naba-lac-gel-tanfolyam oldalon tájékozódhatsz.