Testápolási trükkök

 

Testápolási trükkök az őszi / téli időszakban

Testünk ápolása minden évszakban fontos tevékenység. Tavasszal felkészülünk a nyárra, nyáron védekezünk a vízvesztés és a káros napsugarak ellen, ősszel regenerálunk, hogy bírjuk a telet, télen pedig a hideg által okozott problémákat próbáljuk kiküszöbölni. Az őszi és téli testápolás között nem kell éles határt húzni, bár a téli hideg nyilván jobban megviseli a bőrt, mint az őszi enyhe idő, de mégis érdemes akár a téli testápolást ősz közepén kezdeni, mert így bőrünk sokkal felkészültebb lesz a viszontagságok ellen.

Fontos, hogy biztosítsunk megfelelő páratartalmat a helyiségben ahol tartózkodunk. Használhatunk, párologtató berendezéseket, azonban ha erre nincs lehetőségünk a legegyszerűbb a frissen mosott ruhákat a szobában szárítani vagy valamilyen edénybe vizet téve hagyni, hogy elpárologjon.

Fejbőr ápolásánál az egyik legfontosabb a védelem. Mindenképp használjunk sapkát vagy kendőt a fejünkre és amennyiben lehetséges kerüljük a reggeli hajmosást, hiszen jóval nagyobb esély van a megfázásra. Mivel télen kevesebb faggyú termelődik, így a haj is kevésbe zsírosodik. Ritkítsuk a fejmosások számát, ezzel is csökkentve a samponokban lévő kemikáliák allergizáló, irritáló hatását. A hajvégekre természetesen ebben az időszakban is használjunk megfelelően tápláló természetes anyagokat tartalmazó balzsamokat vagy olajakat.

Az ajkak ápolása ősszel és télen talán a legigényesebb. A szélfújás, a hideg kiszáríthatja, repedezetté, cserepessé teheti őket. Használjunk hetente radírt az ajkakra is, vagy ha nincs erre lehetőségünk egy régi fogkefével, vagy durvább frottír törülközővel is eltávolíthatjuk a száraz részeket. Ápoljuk erre speciálisan kifejlesztett ápolókkal vagy bármilyen finom természetes olajjal.

A téli síelési időszakban figyeljünk a fényvédő faktorok használatára ezen a területen is, mert a káros sugarak okozzák a legtöbb pusztítást a bőrben.

A kézápolás fontosságát a kézbőr rétegének a vékonysága támasztja alá. Sok embernek már a kézmosás után kiszárad a kézbőre, hát még akkor, amikor a kinti hőmérséklet erősen lecsökken. Használjunk kesztyűt és amennyiben lehetőségünk adódik, forduljunk szakemberhez és élvezzük a paraffinos kézápolást. Itt a bőrradírozás után bemasszírozva a kézbe az ápoló hatóanyagot, majd egy speciális paraffin segítségével egy nem lélegző kesztyűt kapunk, amely intenzívebbé teszi a hatóanyagok felszívódását. Hosszú időre láthatóan selymesebbé teszi a kézfejet. Használhatunk természetes, hidegen sajtolt olajokat is, amit lefekvés előtt bemasszírozunk a kézbe.

A bőrápolás egy nagyon komoly terület, amit jobb, ha szakemberre bízunk. Itt is fontos, hogy heti rendszerességgel eltávolítsuk az elhalt hámsejteket peeling krémmel, majd válasszunk tartalmasabb krémet az ápolásra. Nem árt a mindennapi fényvédelem sem, hiszen attól, hogy nem látjuk a napot, ugyanúgy érik a káros sugarak a bőrfelszínt.

Testápolási trükkök 2

A testápolásnál talán a legnagyobb nehézséget a láb ápolása jelenti ugyanis az amúgy is kevés verejtékmirigyeket tartalmazó lábszárunk kevés védő zsírt kap a bőrtől, ezért akár pikkelyes hámlásokat is megfigyelhetünk rajta. Nem elhanyagolható a rendszeres bőrradírozás, akár test peelinggel, akár természetes olaj és só keverékével, akár egy egyszerű luffa szivaccsal. Maga a radírozás mechanikai következménye a vérbőség talán ebben az időszakban a legfontosabb, hiszen a hideg következtében a végtagok gyakran hidegek. A radírozás után a testápoló használata szükségszerű.

Nincs is talán kellemesebb, mint egy nehéz és hideg nap után bekuckózni a lakásba és akár egy meleg lábfürdővel, akár egy kád forró fürdővel zárni a napot. Használhatunk pár csepp olajat a vízbe, ezzel is akadályozva a további bőr kiszáradást.

A rendszeres testmozgás ebben a szakaszban is nagyon egészséges. A legegyszerűbb módja a futás, ami bármikor megoldható és akár kisebb távolság után is frissítő, regeneráló nem csak a test, hanem a szellem számára is.

X

Iratkozz fel Te is az exkluzív ajánlatokra!

Válassz!
Az adatvédelmi nyilatkozatot
megismertem és elfogadom.

© 2016 Alveola Beauty Services Kft. Minden jog fenntartva • Felhasználási feltételek és jogi nyilatkozat

Az oldal a felhasználói élmény javítása érdekében Cookie-kat használ. A weboldal használatával Ön elfogadja a Cookie-k fogadását. Ha többet szeretne megtudni, kérjük, tekintse meg adatvédelmi tájékoztatónkat.

OK