Aktuális trendek

Szőrtelenítés útvesztő

A tavasz első napsugarainak közeledtével egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy itt a szőrtelenítési, vagy kozmetikus nyelven gyantaszezon. Ugyan ma már ez nem kizárólag a nyár privilégiuma és korántsem csak a gyantatermékekhez köthető, mégis az év leghosszabb és legintenzívebb időszakáról van szó. A szalonokban fokozottan a szőrtelenítő kezelésekre kerül a hangsúly, így mint szakemberek már az elején célszerű mérlegelnünk, hogy milyen erőforrásokkal és mennyire gazdasági szemlélettel vágunk bele a munkába. Az előre gondolkodás és a megfelelő munkamódszer kiválasztása sok-sok Forint megtakarítást jelenthet az év végére.

szortelenites-utveszto-1Gyanták

A gyanták talán a legrégebb óta alkalmazott készítmények a nem kívánatos szőrszálak eltávolításában. A tradicionális fenyőgyantából készülő termékek kedvező áruk, egyszerű használatuk és könnyű elérhetőségük miatt közkedveltek a szakemberek körében. A granulátumként, korongként, konzervben, vagy patronban megvásárolható termékek használatához 50-60C-ra kell melegíteni őket és a spatulával a szőr növekedési irányának megfelelően történő felvitel után textil, vagy papírcsíkkal a szőrszálak növési irányával ellentétesen kell eltávolítani. A felhasználás egyszerű és a szakemberek többsége már az iskolás évei során megismerkedik ezzel a módszerrel, így pályakezdés után azonnal alkalmazni tudja. Egyetlen hátrányuk, hogy a gyantázási folyamat megterhelő a bőr számára, hiszen a művelet során a hámsérülés is bekövetkezhet, így az utókezelésre érdemes odafigyelni. A gyantatermékekkel történő szőrtelenítés befektetési kockázata igen alacsony és a szakemberek nagy többsége nem is beszél erről. Egy-egy patron ára típustól függően 200-500Ft közé esik és a felmelegítéshez használható eszközök is 2500Ft-tól elérhetőek. Az egy kezelésre eső költség minimális, így a befektetett pénzünket rövidtávon is többszörös haszonnal is kamatoztathatjuk.

Cukorpaszták

Az elmúlt években egy „régi, új” trend jelent meg a hazai piacon és került a kozmetikusok fókuszába. A tradicionális cukorpasztákkal történő szőreltávolítást a mediterrán térségekben már évszázadok óta alkalmazzák, azonban hazánkba pár évvel ezelőtt jelent csak meg ez a divathullám. A lágy, kizárólag természetes anyagokat tartalmazó pasztát paraffin, vagy gyantamelegítővel kell testhőmérsékletre melegíteni és a szőr növekedési irányának megfelelően a bőrbe masszírozni. Az eltávolítását a szőr növekedési irányával megegyezően kézzel lehet elvégezni, mely a legkisebb traumát okozza a szőrtüszőnek. A gyantázáshoz hasonlatos módszer a rövidebb szőrszálakat is hatékonyan távolítja el minimális fájdalomérzet mellett. Az eljárás a bőr számára egyáltalán nem megterhelő, mivel a paszta lágyabb és használat során alacsonyabb hőmérsékletű is, mint a hasonló gyanták. Nincsenek benne mesterséges stabilizáló és bizonyos esetekben a bőrt irritáló anyagok. Az egyetlen hátrányuk csak az áruk lehet, mely miatt egy-egy kezelés költsége a gyanta többszöröse is lehet. A negatívumok ellenére így is az alacsony befektetési kockázatú termékek közé sorolhatjuk őket és hosszú távon a gyors és látványos eredmények miatt megéri velük dolgozni. Felhasználásuk tanfolyam elvégzéséhez kötött, mely a befektetés legnagyobb hányada azonban nélkülözhetetlen a helyes technika elsajátításához.

szortelenites-utveszto-1

Tűs epiláció

A természetes, vagy hagyományosnak mondható szőrtelenítő módszerek mellett számos elektrokozmetikai eljárás is létezik a nem kívánatos szőrszálak eltávolítására. Ezek közül az egyik legszélesebb körben alkalmazott – bár egyre inkább háttérbe szoruló - a nagyfrekvencián működő tűs epiláció, mellyel a szőrtüszők mátrix sejtjeit roncsoljuk, így érve el tartós eredményeket. A kezelés során a bőrfelszínen, vagy a bőrön keresztül a szőrtüszőbe vezetve hőt közvetítünk, mely tartósan roncsolja a mátrix sejteket. Mivel a szőrtelenítést szőrszálról, szőrszálra haladva tudjuk csak végezni, így ez az eljárás igen időigényes ugyanakkor fennáll az összefüggő hegesedés veszélye is. A tűs epilálók könnyen, viszonylag kedvező áron beszerezhetőek, azonban ezeknél már hosszabb megtérülési idővel kell számolnunk. Egy, egy kezeléssel nem sokkal többet kérhetünk el, mint a hagyományos gyantázásnál, a kezelésre fordított időről nem is beszélve. Továbbá érdemes kellő figyelmet és időt fordítani a munkamódszer elsajátítására és begyakorlására, hogy a tartós eredmények mellett a legkevesebb kellemetlenséget okozzuk vendégeinknek.

IPL készülékek

Az IPL (Intense Pulzed Light) készülékek forradalmasították a kozmetikákban végezhető szőrtelenítési eljárások körét. A korábban csak az orvosok által használt módszer a fény energiájának hővé alakításával, úgynevezett fotothermolízis elvén működik. A kezeléshez alkalmazott IPL készülék Xenon fénycsövekkel szerelt kezelőfejével nagy energiájú fényt bocsájtunk a bőrfelületre, melynek 755nm-es hullámhossza az anagén fázisban lévő szőrtüszők melaninjában nyelődik el. Ott hővé alakul és roncsolja azokat. A módszer egyedisége az egyszerre kezelhető terület nagysága és a várható eredmények tartósság miatt került a kozmetikusok érdeklődési körébe. A gyakorlati tapasztalatok során azonban kiderült, hogy az alkati tényezők és az „ideális kezelési állapot” nagyban befolyásolják egy egy szőrtelenítés kimenetelét, arról nem is beszélve, hogy csak az anagén, növekedési fázisban lévő (nagyjából a szőrszálak 30%-a), illetve csak a sötétebb szőrszálak roncsolhatóak. Az eredményes használathoz továbbá folyamatos továbbképzés szükséges, mivel a technológiák fejlődésével újabb és újabb kutatási eredmények jelennek meg. A villanófényes készülékek befektetési kockázata magas és mindenképpen hosszú megtérülési idővel kell számolni. A korábban igen borsos kezelési árak között ma már jóval alacsonyabbakat is találunk, melyek még jobban kitolják a készülékek megtérülési idejét.

szortelenites-utveszto-iplAz egyes módszerek eredményességében és tartósságában markáns különbségek vannak. Míg a hagyományos eljárások 4-5 hét, addig egy egy elektrokozmetikai módszer akár több hónap sima bőrfelületet is garantálnak. Minden esetben szükséges a bőr védelmében az elő és utókezelésére is figyelmet fordítani. Míg a felkészítés során a megfelelő higiéniára és ideális kezelési állapotra, addig az utókezelésekben a bőr nyugtatására, táplálására és a megfelelő fényvédelemre kell odafigyelnünk. Az egyes módszerek kiválasztása előtt minden esetben célszerű és kötelező felmérni vendégeink igényét, hogy ne egy aktuális trendnek elköteleződve, hanem a valós igényeknek megfelelően fektessünk be. Ne legyünk restek kiszámolni a megtérülés idejét és gazdasági szemlélettel dolgozni, mert saját pénztárcánkról és vendégkörünkről van szó.

Dani Richard
Az Alveola Kft. Professzionális kozmetikai és fodrász divíziójának vezetője

X

Iratkozz fel Te is az exkluzív ajánlatokra!

Válassz!
Az adatvédelmi nyilatkozatot
megismertem és elfogadom.

© 2016 Alveola Beauty Services Kft. Minden jog fenntartva • Felhasználási feltételek és jogi nyilatkozat

Az oldal a felhasználói élmény javítása érdekében Cookie-kat használ. A weboldal használatával Ön elfogadja a Cookie-k fogadását. Ha többet szeretne megtudni, kérjük, tekintse meg adatvédelmi tájékoztatónkat.

OK